I DID IT!!!

Megcsináltaaaaam!!! :)
Most olyan hősnek érzem magam! A következő tetkóm a wonderwoman lesz :p

A részletek:
Reggel hajszál pontosan 9.30-ra értünk a klinikára (ami pont a Margit kórházzal szemben van, ahol szültem Zoét, illetve ahol én is születtem :) ). Én annyira kész voltam, hogy alig bírtam kiszállni a kocsiból, és az a hányinger...
Szerencsére felérve az első dolog amit a kezembe nyomtak egy xanax volt, ami szerencsére tényleg nagyon gyorsan lenyugtatott.
A beleegyező nyilatkozat... Sajnos muszáj végig olvasni... Benne az összes rizikóval, lehetséges szövődménnyel... Nem túl vidám... Z. is végig olvasta velem, és láttam, hogy a mosolya egyre kevésbé lesz őszinte.
Majd pont mielőtt elvittek vizsgálatra jött ki a műtőből az aznap elsőként műtött lány. Szegény nagyon ki volt borulva. Nem bírta kinyitni a szemét, folytak a könnyei, csak ült a napszemüvegében és kiült a világ fájdalom az arcára.
Itt majdnem sarkon fordultam, hogy akkor inkább hazamegyek, nekem ez nem kell... Sőt, Z.-n is egyre jobban látszott a feszültség. Már azon volt, hogy kér magának is egy xanaxot :)
Elvittek a vizsgálóba, ahol még egyszer utoljára megnézte a műtős doki a szemem, a táblás módszerrel.
Mikor visszamentem a váróba, szegény csaj még mindig nagyon rosszul volt, bennem meg leginkább az volt, hogy most már szeretnék túl lenni rajta.
Végre értem jöttek, hogy előkészítsenek a műtétre.
Kaptam csinos műtős ruhát, cipővédőt, hajvédőt.
1 kör fájdalom csillapító szemcsepp (ez nem ment túl könnyen)
Még egy kör fájdalom csillapító a szemembe (ez már jobban ment)
Aztán jódos vattával kifestették a szemem körbe-körbe, mint egy panda maci!
Végül még egy kör fájdalom csillapító a szembe.
Ekkor jött ki a műtőből a második lány. Gyorsan megkérdeztem: NAAAA?
Mondta, hogy inkább nem mond semmit, mert nem akar megijeszteni... F@sza, gondoltam...

Jött az én sorom...
Felfeküdtem az asztalra, ahol gyorsan elmagyaráztak pár dolgot. A műtőben 3-an voltak, bemutatkoztak, majd indult a buli...
Ekkor tudtam meg, hogy nem egyszer, hanem kétszer is ki lesz feszítve a szemem... Gyorsan elmondtam magamba egy Hare Krishnát (engem még mindig ez tud a legjobban lenyugtatni). Körülbelül 3.-próbálkozásra sikerült a jobb szememre felhelyezni az átlátszó körformájú feszítő "bigyót", és jöhetett a vákuum (ha jól tudom, ez vágja le a lebenyt). Ez egy pár másodpercig tart, talán 38, valahogy így, de végig visszaszámolnak. Közben tényleg érezni valami nyomást, de abszolút nem vészes. Fájdalmasnak nem mondanám, max kellemetlennek.
Ezek után jön a bal szemen ugyan ez, ami szintén 3. próbálkozásra lett sikeres.
Amikor ezen túl voltunk tudatosult bennem: most már fel van nyitva mind két szemem, ha törik ha szakad, innentől kezdve kibírok bármit, már fél úton vagyok!
Következő lépésként valami anyagot ragasztottak rá a fejemre, ahol csak a jobb szemem helyén volt egy luk. Ezt a szemet most valami fém szerkezettel feszítették ki. Utána elég furcsa érzés volt, mert leginkább olyan volt, mintha a szemem előtt hadonásznának, pedig valójában nem, maga a szemgolyómon ügyködtek: lefertőtlenítették,, felhajtották a lebenyt, beállították a szemgolyómat (itt éreztem, hogy nem sok választ el egy pánikrohamtól, amikor közölték, hogy , hogy nem baj ha nem látok, épp a szemgolyómat mozgatja, én meg nem éreztem semmit...). Maga, effektív a műtét az egy 12 másodperces lézershow volt. Szóltak, hogy ne ijed kék meg a hangoktól, amik engem abszolút nem zavartak, inkább az éget szag érintett picit érzékenyen (értitek: az én szemem éget szaga!!!!).
Még visszaillesztették a szem lebenyt a helyére, elsimította a doki, hogy tuti ne legyen benne gyűrődés (ez szintén nagyon furi érzés, mivel nem érezni semmit).
Még két cseppentés a szembe és voilá!!!
Ez a szemem kész volt, jöhetett a másik, ami ugyan ez a procedúra, és készen is voltam!

Még mindig remegett kezem lábam, de mérhetetlenül boldog voltam, hogy végre túl voltam rajta! Nem is olyan régen még el sem tudtam volna képzelni, hogy ezekkel a fóbiákkal egyszer rá tudom venni magam egy ilyen műtétre! Ez egyébként leginkább Z.-nek az érdeme, aki amióta ismer engem azóta cseszeget, hogy csináltassam meg a szemem.
Végre segítettek felülni, letisztították a jódot a szememről én meg teljesen meg voltam hatódva, meg is kérdeztem, hogy picit sírni szabad? :)
Végre mehettem ki az előkészítőbe, ahol az épp várakozó nénit megnyugtattam, hogy semmiség az egész, tényleg nincs mitől tartania.
Majd széles mosollyal kiléptem a váróterembe, amit szintén telekürtöltem a pozitív tapasztalataimmal. Jó volt látni, hogy ez többeket is megnyugtatott. Na, meg kicsit büszke voltam magamra, hogy én ilyen jól bírtam, amíg a két másik lány még mindig annyira szenvedett. Sőt, a második lánynak vissza is kellett mennie a műtőbe egy kis fájdalom csillapító szemcseppért.
De én fakír vagyok, ezt eddig is tudtuk :D
Szerencsére nálam kimaradt az a rész, amikor alig lehet kinyitni a szemet, a könnyezés is minimális volt, sőt, inkább pont hogy egyáltalán nem könnyeztem, pedig éreztem, hogy azért jól esne a száraz szememnek.

Még egy utolsó vizsgálat, hogy tényleg a helyén ragadt a lebeny, és már jöttünk is haza!
Picikét olyan volt, mintha tejüvegen keresztül nézném a világot, de már most látom, hogy sokkal élesebb a látásom! Nagyon durva! Olyan részleteket veszek észre, amit eddig nem is láttam!!! És ez csak egyre jobb lesz! :)


Ami még kimaradt a történetből, de így kerek ha ezt is leírom:
A műtét majdnem meghiúsult miattam...
Tegnap délután kezdődött az egész, azzal hogy elkezdtem tüsszögni, könnyezettem a szemem, viszketett az orrom, nagyon rosszul voltam. Tisztára olyan volt, mintha valamire allergiás lennék. Már szinte elkönyveltem magamba, hogy ilyen állapotba nem lesz műtét. Elaludni is alig bírtam ahogy taknyom nyálam egybefolyt, de mikor végre elaludta, akkor viszont egész éjszaka sem egy tüsszögés, se egy orrfúlyás, semmi... Reggel meg kezdődött minden előröl.
Itt lett nekem gyanús, hogy én ezt ez egész pszichésen produkálom, úgyhogy csak elindultunk a klinikára, hogy majd megmondom az orvosnak, és majd ő eldönti. Viszont mikor odaértünk és bevettem a xanaxot mintha elvágták volna!
És azóta sem prüszkölök és nincs semmi bajom....