A műtét

Ez is már megint egy olyan sztory, hogy "Hol is kezdjem"?

Igazából még a műtét előtti napon sem voltam benne biztos, hogy másnap sor kerülhet rá. Olyan 70% esélyt láttam arra, hogy elmarad (1* Torok fájás ami nem akart elmúlni. 2* A "női nyavajám" is 4 nap helyett 6 napig tartott, és amíg meg van, addig nem lehet.) Szerencsére csütörtök reggelre minden megszűnt, úgyhogy semmi sem állhatott a műtét útjába.

Elvileg egyre kellett mennem, de csúszás volt, úgyhogy 3 is elmúlt, mire a műtőbe kerültem.
Nos, a műtétről megpróbálok finoman fogalmazni, mert aztán az ujjamra fognak csapni, hogy ez nem egy 18 karikás blog :)
Lábak leszíjazva, karok kifeszítve, szintén kiszíjazva, combomon egy "valami", azzal vagyok állítólag a műtét alatt leszigetelve.
Egy szál bugyiba, picit sem érzem magam kiszolgáltatott helyzetben :D
Jöhet a (jéghideg) betadinos áttörölgetés a köldökömtől a vállamig. Háromszor .. A fogaim csattognak: hideg? Félelem? Adrenalin? Inkább mind a három együtt...
Végre jól betakargatnak, csak az "ikrek" maradnak fedetlenek. 3 zöld lepedő kerül a fejem elé, mint egy függöny, hogy majd ne lássak semmit a műtét alatt.
És várjuk, hogy megérkezzen Péter.
Ezekben a dolgokban az emberek már nem vesznek részt, amikor altatásban végzik a műtétet, ilyenkor már rég morfé karjaiban vannak.
Az egész lidokain injekciókkal kezdődik... 15 db-ot kaptam a jobba, 17-et a balba... Néhány helyen tök jól elérzéstelenített, néhol semmit sem ért... Sajnos ezek a szurik is felérnek egy kínzással... Ahogy jól mélyre kell szúrni, lassan kihúzza, mintha belülről végig égetnének...
Közben persze mondja Péter, hogy milyen ügyes vagyok, nagyon stramm csaj vagyok és innentől kezdve csak engem műtenek (lenne még pár ötletem :D), de gondolom ezt mindenkinek mondja... Valamivel lelket kell önteni az emberbe!

Mivel a jobbal volt több a meló, ezért azzal az oldallal kezdenek. Ott nem "csak" a heget kell kivágni, hanem maga a tokot is, hogy lejjebb tudja hozni az implantátumot. Ha fájdalom nem is nagyon volt, azért csak érezni mindent... Amikor feszítik ki azt a "zsebet", ahogy helyezik az implit, amikor szakadok... Na jó, azért volt olyan, amikor fájt, de talán nem is ez volt a legmegrázóbb lelkileg, hanem amikor éreztem, ahogy a saját vérem csordogál végig a bordámon. Az a jó meleg vér... Az a jó meleg nem kevés vér...
Ha jól éreztem, volt olyan rész, amit égettek... A vágások szélét, talán? Valami olyan szerszámmal ami olyan hangott adott ki mint a hegesztőé szokott, az a pattogós hang. Ez sem volt túl kellemes azokon a részeken ahol nem voltam rendesen elérzéstelenítve.
A műtét első részét, a "szabdalást" fekve végzik, viszont utána felemelnek olyan "félülő" pozícióba, és ekkor...
Csak annyit sikerül kivinnyognom: " Huuuuuu BAKKKKKKKER". Mindenki megdermed: Mi a baj??
"Semmi, csak látok... Mármint mindent látok!"
Igen, ahogy felültettek pont olyan szögbe kerültem a nagy műtős lámpának a burájával, hogy mindent láttam ami tükröződött benne.. Így az én ketté nyílt csöcsömet is...
Péter viccelődött, hogy ne lessek, mert a végén eltanulom tőle a szakmát és itthon a garázsba fogok praktizálni, de mondtam ettől nem kell félnie, nincs az a pénz, hogy én ezt végig nézzem! Aztán csak az emberi kíváncsiság győzött, és végig néztem, sőt! Volt olyan, amikor elmozgatták a lámpát, és olyankor nem láttam, akkor meg azért pánikoltam be, mert nem tudtam, hogy hol tartunk, nem láttam, mi csinál épp...


Egyébként a műtőben elég laza volt a hangulat. Ment a storyzgatás, viccelődés, a rádió. Ez nekem tetszett, kicsit dedramatizálta a szituációt. Csak hát amikor tisztában vagy azzal, hogy fel van nyitva a mellkasod, még egy mélyebb levegőt sem mersz venni, nem hogy nevetni egy jót! :)

A másik cici az már valamivel kevésbé volt fájdalmas, csak itt valamiért még több olyan hely volt, ahol nem érzéstelenültem el kellően.  A vége volt a legbrutálisabb, az utolsó 3 öltés, amikor mindent éreztem... Mikor végre mondta Péter, hogy "na, fellélegezhetsz, ez volt az utolsó", akkor nem tudtam kihagyni, hogy ne mondjam: "Igen, én is úgy láttam a lámpába hogy ez lesz az utolsó". Végre én is mertem kacagni a többiekkel! :)

Utána még úgy ahogy voltam, felállhattam, kimentem megnézni magam a tükörbe (tetszett ami láttam :) ), majd visszafeküdtem, kaptam kötéseket, tapaszokat, melltartót és saját lábamon kisétáltam a műtőből.
Jó érzés volt! Dolgozott bennem az adrenalin és még a lidokain is, így semmi fájdalmat nem éreztem, csak az öröm, hogy túl vagyok rajta!